PIÓ ATYA BUZDÍTÁSA

Tegyétek fel magatokban, kedves gyermekeim, hogy mindig nagylelkűen megfeleljetek hivatástoknak, méltókká válva Jézushoz, az ő hasonlatosságára a szentírásból és a szent evangéliumban felismert, általatok már elsajátított, imádandó tökéletességekben. De gyermekeim, ahhoz, hogy követésről szólhassunk, szükséges a mindennapi elmélkedés és életéről való gondolkodás; az elmélkedésből és a gondolkodásból születik cselekedeteinek megbecsülése, és megbecsüléséből pedig a követés vágya és kívánsága.

Igen, gyermekeim, kövessétek Jézust készséges és vitát nem ismerő engedelmességében; utánozzátok Jézust türelmében mert a türelemben birtokoljátok majd lelketeket; utánozzátok Jézust mind a belső, mind a külső alázatban, de még inkább a belsőben, mint a külsőben; inkább az átérzettben, mint a mutatottban; mélyebben, mint láthatóban. Utánozzátok Jézust a szeretetben, mert csak azt ismeri el akik féltékenyen őrzik ezt az értékes margarétát és tartsátok mindig eszetekben, hogy Isten teljes ítélete, amikor majd megjelenünk isteni színe előtt, a szeretet körül fog forogni. (…) Tegyétek mérlegre minden cselekedeteteket a szeretet mérlegén és így érdemeitekből koszorút fontok az égre.

Az unalom amit az erények és az imádság során meg tapasztaltok, nem kell sem megdöbbennetek sem elhagyni sem egyik sem másik gyakorlatát. Folytassátok ugyanúgy és ne véljétek elvesztegetett időnek az engedelmességben eltöltött időt.

A kísértések ne ijesszenek meg: a lélek próbatételei azok, amelyet Isten meg kíván tapasztalni, hogy saját kezével fonja a koszorút, amikor elég erősnek látja, hogy fenntartsa a küzdelmet.

(Pio atya 1919. január 7.-én a lelki gyermekeihez intézet leveléből)