Mindenszentek - 2016. November 1. Kedd 

A keleti egyházban már a 4. században volt minden szentnek egy közös ünnepe. A bizánci szertartásban közvetlenül Pünkösd után ülték meg. Gall iában a 8. században kezdték el ünnepelni a mai napot, és a 9. században Rómában is bevezették.

609-ben szentelte fel IV. Bonifác pápa keresztény templommá Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére a római Panteont, mely valaha az összes pogány isten tiszteletére épült. A IX. században IX. Gergely pápa november 1-jére tette az ünnepet. Illő tehát, hogy ujjongással kezdjük a mai szentmisét.

Ma mindenszentek főünnepe van. Az szóban a "fő" előtag utal arra, hogy ez az ünnep a legrangosabb ünnepeink közé tartozik. Ám az igazság az, hogy ennek az ünnepnek a tartalma körül teljes a félreértés az ünnep körül kialakult rossz szokások miatt. Ha ma tíz templomba járó embert megkérdeznének, hogy mi ez az ünnep, akkor ebből kilenc biztosan azt mondaná, hogy ekkor megyünk a temetőbe, a halottakra ekkor emlékezünk. Az igazság azonban az, hogy ennek az ünnepnek semmi köze nincs a temetőhöz és a halottakhoz, még kevésbé a halálhoz. Már csak abból is következik ez, hogy a szentmise fehér miseruhában történik, s a fehér mindig az örvendezés, ünneplés jele. A holtakra, a halálra holnap, november 2-án emlékezünk, halottak napján.

A mindenszentek, tehát egy örömünnep. Azokat a szenteket - minden szentet ünnepeljük, akik eljutattak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra Isten örök Országába. Mert ezek a szentek is az Egyház tagjai. Az Egyház ugyanis nemcsak a földön élő valóság, hanem három része van.

Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház. Küzdőnek nevezzük, mert mi itt a földi életben küzdünk az ördög cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között az örök életre eljutni. A szentmisében az átváltoztatás után az eucharisztikus imádságban így imádkozunk a küzdő Egyházért, s tulajdonképpen saját magunkért: "... szent és katolikus Egyházadért (...) tartsd meg békében, őrizd meg egységben, szolgáddal János-Pál pápánkkal, István főpásztorunkkal, és mindazokkal, akik az egyetemes és apostoli hitet hűségesen őrzik és vallják."

Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítótűzben szenvedők alkotják. Ők is az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után Isten Országába jutnak, csak még vezekelniük kell bűneikért. Érettük az eucharisztikus imádságban így imádkozunk: "Kérünk, Urunk, hogy nekik és minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg a boldogságot, a világosságot és a békét a te országodban."

Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már Isten örök Országába. Az ő közbenjárásukért is imádkozunk az eucharisztikus imádságban: "A szentek közösségében tisztelettel megemlékezünk mindenekelőtt a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, istenünk és Urunk, Jézus Krisztus édesanyjáról, apostolaidról, vértanúidról és minden szentedről. Az ő érdemeikért és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat."

Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítótűz ideigtartó büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak. A megdicsőült Egyház pedig - a szentek - közbenjárnak értünk. A mai nap az ünneplés napja. Azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök életre a Krisztus által meghirdetett élettel, s egyáltalán az hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk. A mai ünnep üzenete pedig az, hogy szenteknek kell lennünk, hogy eljussunk Isten örök Országában.

Meghökkentő ez: pont én legyek szent? Úgy gondoljuk, hogy az életszentség a papoknak és a szerzeteseknek van fenntartva, akik egész életüket Istenre, Isten látványos szolgálatára szentelték. A megkereszteltek többségének, akik a világ dolgaival vannak elfoglalva, ebben nem lehet részük. Ez egy óriási tévedés. Ugyanis az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van hívva - legyen az pap, vagy egyszerű kétkezi munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek tehát szentek, hanem számunkra névtelen keresztények milliói, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket. Hiszen hallottuk az olvasmányban: az üdvözültek szeregének száma megszámlálhatatlan.

Mi is lehetünk tehát szentek, sőt szenteknek kell, hogy legyünk, máskülönben nem jutunk el Isten örök országába. Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink azok, akiknek életét feljegyezték, s az Egyház biztos módon tartja számon őket az üdvözültek között. Segítőink, mert közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyházat az élet rögös útján. Csak egy a fontos, hogy akarjunk szentek lenni és kérjük az ő közbenjárásukat, mert Isten világában szabad akaratunké az első szó. 

Imádság: 
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.
Amen
.
kép: Carlo Saraceni: A paradicsomban, XVII-XVIII. sz.

Napi evangélium  – 2016. november 1. – Kedd, Mindenszentek.

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”

Mt 5,1-12a

Elmélkedés:

A szent
Egy indiai, hindu vallású bölcstől származik a következő idézet: „A szent ember nem Isten, de egy pillanatra sem távolodik el Istentől. A szentek Istenben élnek és csak az ő lábainál keresnek menedéket. A szentek egyszerűek, mint a gyermekek. Mindig készen állnak, hogy enyhítsék mások szenvedését. A szentek szeretik valamennyi vallást és azok minden követőjét. A szentek nem önzők, hanem szerények és alázatosak. A szentek jobban gyűlölik a pénz érintését, mint a skorpió érintését. A szentek nem részesítik előnyben a gazdagokat.”
Bár ezek a szavak egy nem keresztény felfogású embertől származnak, mégis jól összefoglalják mindazt, amit az életszentség és az arra való törekvés jelent. Mi, keresztény és katolikus emberek szintén úgy gondoljuk, hogy a szentek nem ragadnak le a véges, evilági dolgoknál és a földi javak szereteténél, hanem felülemelkednek mindezen és magasabb értékek megvalósítására törekszenek. Meggyőződésük, hogy Isten a szeretet mindennapi megélésére hívja meg őket és minden embert. Keresztény hitünk szerint a szentek számára minden esetben Isten áll az első helyen és az ő szeretete az a forrás, amelyből merítenek, hogy megélhessék a szeretetet.
Három lényeges elemet emeljünk ki a fenti idézet kapcsán a szentekkel kapcsolatban, amelyek tulajdonképpen jól szemléltetik, hogy a szentek nem különleges emberek, főként nem különcök, de különleges módon valósítják meg Isten felhívását a szeretet megélésére. Ezek fényében könnyen megérthetjük, hogy mindannyian szentté válhatunk. Elsőként említsük meg azt, hogy szeretettel, irgalommal kell fordulnunk a szenvedőkhöz, a bajba jutottakhoz, a nélkülözőkhöz és a szükséget szenvedőkhöz. Alapvető emberiességnek is mondhatnánk ezt, de többről van itt szó, hiszen minden szenvedőben Krisztust akarjuk észrevenni és neki akarunk segíteni. Ezért jogos az a következtetés, hogy a szeretet cselekedetének elmulasztásával nem csupán egy embertársunktól tagadtuk meg a szeretetet, hanem magától Jézustól. Másodszor arra érdemes odafigyelnünk, hogy Isten azt kéri tőlünk, hogy ne zárkózzunk el azoktól, akik más vallás követői. A valláskülönbség nem lehet akadálya a jócselekedeteknek. A szeretet olyan egyetemes parancs, amely semmilyen szempontból nem tehet különbséget az egyik és a másik ember között, hanem mindenki felé meg kell nyilvánulnia. Harmadszor pedig a „pénz érintését” említsük meg, amely az anyagi javakhoz való viszonyulást jelenti. Észre kell vennünk ugyanis azt a veszélyt, hogy az anyagi javak könnyen elvonják figyelmünket Istentől, Isten szeretetétől és ennek a kísértésnek tudatosan ellen kell állnunk, hogy a földi javak fölé emelkedve Isten felé szárnyalhassunk.
Mindenszentek napjának evangéliuma, a nyolc boldogságról szóló tanítás pontosan ezt az utat jelöli ki számunkra. A szeretetnek azt az útját, amely a sírást, a szelídséget, az éhezést és a szomjazást, az irgalmasságot, a tisztaszívűséget, a békességes lelkületet, az igazságtalanságok elviselését és az üldözések során tanúsított állhatatosságot olyan értéknek tekinti, amely Istenhez vezet. Mert mindezekre nem leküzdendő problémaként kell tekinteni, hanem a boldogság forrását fedezhetjük fel bennük.
© Horváth István Sándor

Imádság: 

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

.✝

Amen.

Napi evangélium – Évközi 30. vasárnap – 2016. október 23.

Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. 

A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.

Lk 18,9-14

Elmélkedés:

Isten előtt
Jézus példabeszédeivel kapcsolatban sokszor mondjuk, hogy az életből merítik témájukat, ezért olykor nem is képzeletbeli történetként olvassuk őket, hanem mint valóságos eseteket. A mai evangélium is egy olyan példabeszédet tartalmaz a templomban imádkozó farizeusról és a vámosról, amely megtörténhetett a valóságban.
A két szereplőnek már a külső magatartásában is megfigyelhető a különbség, a farizeus magabiztosan viselkedik a templomban, a vámos visszahúzódóbb, távolabb áll meg. A farizeus olyannyira otthon érzi magát a templomban, hogy még arról is megfeledkezik, hogy ez valójában az Isten otthona, a vámos viszont a vendég bizonytalanságával tartózkodik a szent helyen, mert érzi, hogy itt nem ő, hanem az Isten a házigazda.
Viselkedésük különbsége természetesen belső különbözőségükből ered. A farizeus öntelten és magabiztosan, a vámos alázatosan, szerényen imádkozik. A farizeus a maga igaznak vélt vallásosságával dicsekszik Isten előtt, a vámos pedig beismeri, megvallja bűnösségét. A vámos azzal kezdi az Isten felé közeledést, hogy elfordul a bűntől, elfordul bűnös önmagától és bűnös múltjától, mert így akar új életet kezdeni. A farizeus viszont erről megfeledkezik. Nem ismeri be bűnösségét, s éppen ez akadályozza meg abban, hogy Istenhez fordulása kedves legyen s elfogadást nyerjen. A farizeus csak a múltjáról és jelen állapotáról beszél, azzal dicsekszik, amit eddig tett: „nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.” Ő nem gondol arra, hogy változnia kellene, mert tökéletesnek tartja önmagát.
A tanulság világos számunkra: az önteltség, a túlzott magabiztosság és az elbizakodottság helyett őszinte bűnbánattal és alázattal szabad Isten elé állnom. Nem állíthatom magamról, hogy tökéletes és bűntelen vagyok, hanem be kell látnom, hogy van miért bocsánatot kérnem. A farizeusi lelkület kialakulása és megerősödése ellen eredményes eszköznek bizonyul a napi lelkiismeretvizsgálat és a rendszeresen elvégzett szentgyónás. A vallásgyakorlat terén nem érdemes büszkélkednem, mert Isten ítéli meg cselekedeteimet. Aki vallásos cselekedeteit saját érdemének tekinti, az már elindult a farizeusi lelkület útján. Bármit is teszek, azt Isten kegyelmének kell tulajdonítanom.
A példabeszéd emellett az imádkozás helyes módjára is tanít minket. Az imádkozás Jézus életének középpontjában állt. Az ima révén tökéletes egységben volt az Atyával, s ebből értette meg az Atya szándékait, az embereket, akikhez küldetése szólt és a világot, amely élettereként szolgált. Amikor imáinkat Jézus által terjesztjük a mennyei Atya elé, akkor a szándék vezet minket, hogy az ő szemével tekintsünk Istenre, s ennek köszönhetően mi is Atyánknak lássuk őt. A Krisztustól tanult ima segít minket, hogy embertársainkra, mint testvéreinkre tekintsünk, akik felé a szeretet arcát kell minden élethelyzetben mutatnunk. És az ima segít minket abban, hogy e földi világban Isten országát építsük, miközben az égi haza felé törekszünk.
Ha mindenben elégedett vagyok önmagammal és csak dicsekedni tudok Isten előtt, akkor sosem fogom megtudni, ő hogyan értékeli életemet. Ha viszont őszinte vagyok magamhoz és beismerem bűneimet, Isten meg tud ajándékozni a bűnbocsánattal és az üdvösséggel.
© Horváth István Sándor

Imádság: 

Uram, irgalmas Istenem! Hozzád fohászkodni, helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait neked köszönhetem, a szavakat te adod ajkamra, a gondolatokat te ébreszted bennem, és még az alázatot is neked köszönhetem. Hálával tartozom azért, hogy a Szentírásban szólsz hozzám és megmutatod a hozzád vezető utat. Köszönöm, hogy a szentmisében újra és újra a veled való találkozás lehetőségét adod. Köszönöm, hogy bűnbánatot ébresztesz szívemben. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen!

  ✝

Amen.

                                  Szent II. János Pál pápa

Karol Józef Wojtyła néven született 1920. május 18-án a Krakkótól 50 kilométerre fekvő kisvárosban, Wadowicében.

1946. november 1-jén szentelte pappá Sapieha bíboros Krakkóban. Nem sokkal később Rómába küldték, ahol teológiai doktorátust szerzett.

1958. július 4-én XII. Pius pápa krakkói segédpüspöknek nevezte ki. Püspökké szentelésére szeptember 28-án került sor a krakkói Wawel székesegyházban. 1964. január 13-án VI. Pál pápa Krakkó érsekévé nevezte ki, majd 1967. június 26-án bíborossá kreálta.

Részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, fontos szerepe volt a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció megfogalmazásában.

I. János Pál halála után, 1978. október 16-án választották pápává. A II. János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. Homíliájában hangzottak el a híres Ne féljetek! szavak.

II. János Pál pápa Szent Péter 263. utóda lett, 455 év óta az első nem olasz pápa, a legelső szláv pápa. Közel 27 éves pontifikátusa az egyik leghosszabb a történelemben.

Féltő gondoskodással vezette az Egyházat, péteri szolgálatát fáradhatatlan missziós lelkülettel végezte. 104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, Olaszországon belül pedig 146-ot. Róma püspökeként az Örök Város szinte összes plébániáját meglátogatta.

II. János Pál pápa kétszer látogatott Magyarországra: 1991. augusztus 16. és 20. között, valamint 1996. szeptember 6-7-én.

Minden elődjénél több egyházi és állami vezetővel találkozott. A szerdai általános kihallgatásokon több mint 17 millió ember vett részt. A 2000-ben tartott nagy jubileumi évben több mint 8 millió zarándok érkezett Rómába.

Pápasága alatt 14 enciklikát adott ki.

A fiatalok iránti szeretete vezette, amikor meghirdette az ifjúsági világnapot. Pápasága során ennek kapcsán 19 alkalommal találkozott a fiatalok millióival.

A zsidókkal és más vallásokkal való párbeszéd pápaságának meghatározó momentuma volt. A világvallások vezetői több alkalommal találkoztak Assisiben, hogy együtt imádkozzanak a világ békéjéért.

A lengyel pápa 1338 boldoggá és 428 szentté avatást végzett, Lisieux-i Szent Terézt pedig az Egyház doktorává avatta. A boldogok közé emelte többek között Teréz anyát, a magyarok közül pedig Apor Vilmost és Batthyány-Strattmann Lászlót. Magyar szentjeink közül ő kanonizálta Kingát és Hedviget.

2005. április 2-án, az általa alapított isteni irgalmasság vasárnapjának vigíliáján halt meg. Azokban a napokban zarándokok millió érkeztek Rómába. Temetésére április 8-án került sor.

Utóda, XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén avatta boldoggá, és ünnepét október 22. napjában jelölte meg.

2013 júliusában Ferenc pápa aláírta a szentté avatásához szükséges dokumentumot. Szentté avatására 2014. április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján került sor, XXIII. János pápával együtt.

Forrás: Magyar Kurír

Napi evangélium – 2016. október 22. – Szombat,

                                Szent II. János Pál pápa

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés:
Kár volna tagadnunk, hogy Jézus beszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk, bizony fenyegető jellegű. A beszédben kétszer szerepel a következő kijelentés: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” A megtérés és annak elutasítása egyenlő az élet vagy a halál választásával, tehát az ember örök sorsáról, üdvösségéről vagy a kárhozatra kerüléséről van szó. Az ember életét egyaránt fenyegetik a természet erői, a hatalom részéről tanúsított erőszak és üldözés, vagy valamilyen váratlan helyzet is halálhoz vezethet. Erre utalnak a Jézus által említett példák Pilátus kegyetlenségéről, illetve egy torony ledőléséről. De az ember számára az igazi veszély a bűn, amely a lélek halála. Ha valaki nem hajlandó a megtérésre és bűnében marad, az el fog veszni, azaz nem jut a mennyországba. A fenyegető hangnem minden bizonnyal azt a célt szolgálja, hogy az embereket ráébressze saját felelősségükre és elrettentse őket a kárhozattól.
A fügefáról szóló tanítás újabb szempontot ad a megtéréshez. Az ember nem halogathatja döntését, hanem mielőbb meg kell hoznia azt. Állást kell foglalnia, hogy elfogadja-e hittel az üdvösség tanítását vagy elutasítja azt. A döntés elhalasztása az ember számára végzetes lehet, mert Isten ugyan türelmes, de a mi időnk véges.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Nagyirgalmú Atyánk, a szent év legyen a kitárulkozás, a dialógus és a találkozás ideje mindazokkal, akik Krisztusban hisznek, és más vallások követőivel: mérhetetlen szeretetedben légy gazdagon irgalmas mindenki iránt. Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!
.✝
Amen.
Szent II. János Pál pápa

Napi evangélium –2016. október 21. – Péntek

      

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.

Lk 12,54-59

Elmélkedés:

A bibliai időkben az időjárás előrejelzés nem volt olyan fejlett tudomány, mint napjainkban, de az évszázadok során összegyűlt tapasztalatok alapján már akkor meg tudtak bizonyos dolgokat előre mondani. Bizonyos légköri viszonyok és jelenségek olyan jelek voltak, amiből nagy valószínűséggel tudtak következtetni a közelgő esőzésre vagy a várható hőségre.
Jézus azt a kérdést teszi fel az evangéliumban, hogy ha az emberek az égi jelekből tudnak következtetéseket levonni, akkor miért nem ismerik fel az idők jeleit? Miért nem ismerik fel tanításában az Isten országa örömhírét? Miért nem ismerik fel szavában Isten üdvözítő üzenetét? E kérdés Jézus részéről panaszként és vádként hangzik el kortársai felé, akik nem tanúsítanak kellő igyekezetet, szorgalmat és buzgóságot, hogy felismerjék tanításában és cselekedeteiben a messiási idők jeleit. A hallgatóság részéről bizalmatlanság, hitetlenség és elutasítás mutatkozik. Ez inkább a vallási vezetőket jellemzi, hiszen az egyszerű emberek általában lelkesedéssel és az elfogadás szándékával hallgatják Jézust. Ahhoz, hogy valaki felismerhesse az idők jeleit, a szavak mögé kell néznie, a cselekedetek mélyére kell tekintenie, hogy hittel felismerhesse ezek által, hogy Jézus a mennyei Atya által küldött Messiás, a Megváltó, az Üdvözítő.
© Horváth István Sándor

Imádság: 

Uram, Jézus, te sosem kerested az emberek tetszését, hanem minden jócselekedeteddel egyedül a mennyei Atya akaratát teljesítetted. Segíts engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s felfedezzem a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés lehetőségét. Taníts meg engem arra, hogy ne keressem nagyravágyóan az első helyeket, hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.

.✝

Amen.

Napi evangélium – 2016. október 20. – Csütörtök

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Lk 12,49-53

Elmélkedés:

Jézus a következő kijelentést teszi a mai evangéliumban: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást.” E szavak könnyen félreérthetők, s talán egyesek azt vélik, hogy az Úr békétlenséget akar teremteni az emberek között a földön. Ha összevetjük a kijelentést a Máté szerinti változattal (vö. Mt 10,34), illetve ha megnézzük az evangélium eredeti nyelvét, akkor talán így kellene fordítani Jézus szavait: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy erőszakkal békét teremtsek a földön? Mondom nektek, nem azt, hanem meghasonlást.” Jézus tanítása döntésre, állásfoglalásra készteti az embereket, s emiatt az emberek egymás ellen fordulhatnak.
Ez a fajta szembefordulás jól látható a világban és a kezdetektől fogva jelen van az egyházi közösségben is. Amikor Lukács megírja két művét, a keresztény közösség már megtapasztalja az üldözéseket. A külső veszély mellett a közösség belső gondjai is megjelennek, egyesekben alábbhagy a kezdeti buzgóság, a lelkesedés. Jézus tanításának felidézése hármas célt szolgál: egyrészt buzdítás, hogy a közösség tagjai tartsanak ki a hitben, másrészt megerősítés, hiszen az Úr előre beszélt arról, amit a közösség tagjai átélnek, harmadrészt pedig ígéret, hogy aki kitart a hitben, az üdvözülni fog.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem.
.✝
Amen.